A századfordulón a nagynevű cukrászdák ünnepek előtt naponta 25-30 kiló csokoládéból készítettek díszesen csomagolt csemegéket. A pozitív formákat átszitált rizslisztbe mártották, és az így keletkezett mélyedésbe öntötték a folyékony cukrot. Mikor a cukor megszáradt, szép papírokba csomagolták. A csillogó üzletekben azonban nem volt olcsó mulatság szaloncukrot vásárolni, ezért a szerényebb anyagi körülmények közt élők saját maguk készítették a fára való csemegét. A szaloncukron kívül azért más finomságok is kerültek a fenyőfára.

Mézeskalács figurákból, aszalt gyümölcsökből, habcsókokból, papírdíszekből állt a karácsonyfa ünnepi ruhája. A legfinomabb díszek azonban a selyempapírba és színes sztaniolba bugyolált csokoládégolyók, cukorkák voltak. A drága szaloncukor papírja nagy kincs volt, évről évre félretették az emberek, hogy majd abba tudják csomagolni következő karácsonykor saját készítésű édességeiket. A századfordulótól a csokoládégyárak töménytelen mennyiségű szaloncukorral árasztották el a népet. A háziasszonyok nehezen barátkoztak meg a gyári készítésű szaloncukorral, de a szép csomagolás, a finom íz és a szolid ár gyorsan meggyőzte őket. A cukrászdák csak úgy tudtak a szaloncukor piacon maradni, ha különleges ízesítésű cukrokkal kényeztették az ízlelőbimbókat.